Volt egyszer egy légierő, mely hosszú évtizedeken keresztül  itt működött hazánkban, ugyanakkor mindezidáig meglehetősen keveset tudtunk róla. Volt egy légierő, mely nincs ma már és az a világ is megszűnt, melyben létezett, az emlékek azonban bennünk, velünk élnek napjainkban is.  Bizonyára azokban az évtizedekben is sokan voltak kíváncsiak arra, hogy mi történik a zárt szovjet katonai bázisokon, miféle repülőgépekkel és helikopterekkel repülnek az "elvtársak".  Akkor azonban nem sokat lehetett tudni róluk, kérdezősködni pedig nem volt illdomos... Közel 20 év elmúltával most végre itt van egy kötet, melyből ha nem is mindent, de nagyon sok információt megtudhatunk a hazánkban állomásozó szovjet repülőcsapatok mindennapjairól. Az alábbi bejegyzésben Vándor Károly legújabb, a közelmúltban kiadott, kordokumentum értékű kötetét ajánlom a Tisztelt Olvasók figyelmébe.

A Szovjet Légierő és Légvédelem története Magyarországon és Ausztriában (1944-1991)

A katonai repülés iránt érdeklődők körében régóta ismert, hogy van széles e hazában egy kutatóvénával megáldott fiatalember, aki időt, energiát nem kímélve immár két évtizede gyűjti az egykor hazánkban állomásozó vörös csillagos vasmadarakról és az őket üzemeltető emberekről az információkat, képi, verbális és tárgyi emlékeket. Vándor Károly barátom kutatómunkájának eredményei eddig két, önálló hiánypótlónak tekinthető kötetben már megjelentek, azok kiadása óta azonban rengeteg új információ került elő. Így pár nappal ezelőtt a legújabb, a téma feldolgozását tekintve immár harmadik, mégis teljesen új kötet is a boltok polcaira került.

Fotók, térképek, grafikák és személyes élménybeszámolók, visszaemlékezések teszik olvasmányossá a kötetet

A minden eddiginél teljesebb, lényegesen több képi tartalommal bíró mű az igen találó, „Légierő társbérletben” címet kapta. Nem árt ugyanis már a címben tudatosítani, hogy a II. Világháború lezárásától a rendszerváltásig gyakorlatilag két párhuzamos, sok mindenben egymásra hasonlító, ugyanakkor eltérő felépítésűm, technikájú és erejű légierő osztozott ennek a kicsi, mindössze alig több mint 93.000 négyzetkilométeres országnak a légterén. Vadászok, csatarepülők, bombázók és felderítők, de ami még ennél is fontosabb, EMBEREK, pilóták, műszakiak, tisztek és kiskatonák, férfiak és nők éltek velünk „egy fedél alatt”, társbérletben. Ha ugyanis a történelmünkről beszélünk, bizony ez is egy része volt annak, jó vagy rossz, hasznos vagy kártékony, ki-ki döntse el maga! Az azonban vitathatatlan, hogy meghatározó és el nem feledhető szelete ez a korszak is a magyar történelemnek!
Róluk, a vörös csillagos légierő katonáiról, alakulatairól, gépeiről és bázisairól szól ez a nagyszerű, élvezetes kötet, melyet hamarosan egy másik is követ majd.   

Gépek, emberek, repülőterek

Alapos, jól összeszedett, rendkívül sok adattal alátámasztott információhalmaz kapott helyet 288 oldalon. A száraz, tényszerű információkon túl azonban a kötet talán legnagyobb értéke az a 760, eddig nem publikált fotó és ábra, mely minden szónál szemléletesebben mesél azokról az időkről, mikor hazánk és a szomszédos Ausztria bizonyos repülőterein az orosz volt a hivatalos nyelv. Személyes élménybeszámolók, emberi sorsokat, történeteket is találunk az igényes kivitelű, selyemfényű műnyomó papíron. A szerző még arra is figyelmet fordított, hogy egy egyedi, kartonált könyvjelzővel kedveskedjen az Olvasónak, melyen a kötetben szereplő legfontosabb, oroszból átírt rövidítéseket emelte ki. A látványos és esztétikus borító Laczkó Mihály munkája.

Nem csak a téma megszállottjai, hanem a repülés, a történelem iránt általában érdeklődők számára is élvezetes, hasznos könyvet tudhat magáénak, aki megvásárolja ezt a hiánypótló kötetet. Végszóként csupán gratulálni tudok a szerzőnek, barátomnak, Vándor Károlynak és alig várom, hogy kezembe vehessem a várhatóan 2010 első felében megjelenő második kötetet! A Légierő társbérletben című könyv dedikált példányait a kiadó honlapján (www.vpp.hu) vagy a Keleti Blokk webáruházban (http://www.keletiblokk.com/) vásárolhatják meg közvetlenül, illetve kapható a nagyobb könyvesboltokban is. A szerzővel 2009. november 26., 19.00-tól az Alexandra Pódium keretében találkozhatnak az Olvasók. Könyvbemutató és kötetlen beszélgetés a könyv témájáról, dedikálás (az est házigazdája: Bánhidi Lilla újságíró).

Bár az előző bejegyzésben azt ígértem, hogy a 17-es oldalszámú - elsőként elveszített - géppel folytatom a magyar MiG-29-eseket képek segítségével bemutató sorozatot, ezúttal mégis a 19-es következik. Közbejött ugyanis egy objektív tesztelés iránti igény, ennek eleget téve mutatom meg a Jurassic Park egyik lakóját. "Persze" a lényeg "véletlenül sem" a gépek sanyarú sorának felhánytorgatása hanem a teszt, ami a spotterek számára szakmailag akár érdekes is lehet... A többiek meg nézegessék a szomorú képeket!

Sokan kérdezték már, hogy az áthaladózáson kívül mégis mire jó az 1000 mm-es MTO. Nos, kétségtelen, hogy ez az extrém nagy és fix gyújtótáv például a repülőnapokon nem éppen ideális - hacsak nem messziről akarunk zónát vagy statikot fényképezni - ugyanakkor bizonyos spotterkedési helyzetekben kiváló. Erre mutatok most egy példát.

A hadgyakorlatokon és repülőnapokon legtöbbször használt Sigma EX 100-300/4-es objektívemet hívtam segítségül, hogy bemutassam, milyen perspektívát és nagyítást nyújtanak a különböző gyújtótávolságok. A képeket pusztán átméreteztem, egyéb módon nem korrigáltam őket.

A teszt alanya a bágyadt késő őszi napfénytől szépen megvilágított 19-es oldalszámú együléses MiG-29-es, mely legtöbb társához hasonlóan az aktív szolgálatból kivonva a szabad ég alatt tengeti szomorú életét. Végállomás vagy sem, majd az éppen hatalmon lévő pártokhoz közel álló színesfémkereskedő vállalkozások eldöntik...

Fókusztávolság: 100mm

Fókusztávolság: 200mm

Fókusztávolság: 300mm

Fókusztávolság: 1000mm. Direkt hagytam ferdén a képet, mert így sikerült, és nem akartam módosítással befolyásolni a teszteredményt

A késő őszi napfény alig pár perc múlva már aranyszínnel festette meg az ütött-kopott gépet

A teszteredményeket különösebben nem kívánom magyarázni, mindenki szabadon eldöntheti, hogy mit használ és milyen célra. Bővítettem viszont a kecskeméti Jurassic Parkot bemutató galériát két újabb felvétellel, méghozzá a 19-es együlésest és a 28-as kétülésest ábrázoló felvételekkel. 

Mielőtt a blog Kedves Olvasói telefont és klaviatúrát ragadnának annak érdekében, hogy kiszedjék belőlem, hol van ez a csodálatosan értékes rekettyés, elárulom, nem kell túlzottan messzire menni érte. A fent nevezett elméleti összeg realizálása azonban sajnos már lehetetlen, hiszen az 1993-ban az orosz államadósság terhére beszerzett 28 darabból álló MiG-29 Fulcrum flotta értéke mára gyakorlatilag lenullázódott, a géppark egy kisebbik része (három példány) balesetekben semmisült meg, az állomány döntő hányada pedig a kecskeméti katonai repülőtér Jurassic Parknak nevezett részén rohad a szabad ég alatt. Róluk szól ez a történet, mely rendhagyó módon kommentezhető is.

A Spotter Blogger a jövőben a civil kontroll (ami a világ számos, fejlett országában kiválóan működik) egy sajátos formájáról fog több részletben beszámolni ezen a felületen, fotóarchívumának mélyéről előásott, sok esetben még a „filmes világban” analóg technikával készült felvételekkel állítva emléket az értelmetlenül eltékozolt Fulcrum flottának.
Mivel szinte az összes példányról rendelkezem saját készítésű fotóval, bemutatom őket oldalszámok szerint szépen sorban üzemelés közben is, majd pedig éles kontrasztként a jelenlegi állapotukat a rekettyésben (elnézést, ideiglenes tárolóhelyen…). A sorozat első elemeként elindítottam egy folyamatosan bővülő galériát, mely a kecskeméti Jurassic Park bizarr állapotait dokumentálja, ide kattintva megtekinthető.

Teszem mindezt azért, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy háború és harc nélkül veszítettünk el egy ezrednyi repülőgépet, és teszem annak reményében, hogy a Gripen flottával mindez nem történik majd meg.  

Mielőtt bárki hadititkok kifecsegésével vádolna meg, íme a mindenki számára szabadon elérhető Google Earth – igaz egyelőre csak kis felbontású – műholdfelvétele a fent nevezett géptemetőről. Pirossal bejelöltem a „kutyanyelveken” sorakozó MiG-29-eseket, melyeket a repülőteret övező, közterületnek számító útról is kiválóan megfigyelhet bárki

Az első példának a 16-os oldalszámú példányt választottam. Ezen a 2006-ban készült felvételen a gép még ereje teljében látható. Az üzemidő hosszabbításon átesett, NATO szürke festést kapott Fulcrum készültségből szállt fel, a repülésről visszatérve éles R-73-as rakétákkal a szárnyai alatt közelít a bázishoz

Ugyanaz a gép napjainkban. Az egykori büszke vasmadár, mely most már leállítva, mindenféle takaró és védő elem nélkül szó szerint rohad a szabadban, mintegy emlékművet állítva az elmúlt évtizedek magyar valóságának. Ez az emlékmű azonban túlságosan is sokba került… Nem kívánok befolyásolni senkit, mindenki szabadon eldöntheti, hogy mindez természetes dolog, vagy inkább nemtörődömség és hanyagság esete áll fenn!

A mindössze 16 éve szolgáló duplasvancú „nagyvasak” utolsó mohikánjai (oldalszámaik alapján mintegy 3-4 példány) még napjainkban is fenntartja az üzemelés látszatát, ezt a vergődést azonban már leginkább csak végjátéknak lehet nevezni... Ezt jól bizonyítja a tavalyi amerikai-magyar hadgyakorlat is, ahol utánégető nélkül szálltak harcba az F-15-ösök ellen, vagy a közelmúltban lezajlott Lion Effort 2009, amikor maximum két, de leginkább csak egy (általában a 27-es oldalszámú kétüléses) emelkedett a magasba. Igaz, ez utóbbi esemény a Gripenekről szólt elsősorban, de ez nem változtat a tényen, hogy alig van már üzemképes MiG-29-ese a légierőnek, miközben például Lengyelországban vígan üzemelnek...

A sorozat következő részében az első, balesetben megsemmisült magyar felségjelet viselő MiG-29-esről, a 17-es oldalszámú együlésesről lesz látható néhány érdekes felvétel.

Kapcsolódó galéria: 

http://indafoto.hu/dynax_7/jurassic_park_kecskemet

Kapcsolódó bejegyzés: 

http://spotter.blog.hu/2009/07/15/volt_egyszer_egy_mig_29_es_ezred
 

Ha csak spotter szemmel nézzük a dolgot, akkor a cseh Aero Vodochody repülőgépgyár ideiglenesen ámde tartósan Kecskeméten állomásozó kétüléses L-159-ese mindenképpen pozitív fejlemény, ha azonban arra gondolok, hogy miért van itt az ALCA, akkor már kevésbé. Az esztétikus festésű BÉRELT kiképző-gyakorló gép ugyanis olyan képesség pótlását próbálja jobb híján egymaga ellátni, mely minden önmagát légierőnek nevező fegyvernemben alapvető SAJÁT erőből megoldott feladat lenne…

Úgy tűnik a Magyar Légierőben valamiért mostoha sorsra jutnak a sugárhajtású katonai kiképző és gyakorló repülőgépek. Anno ugyanis az L-29 Delfin flotta is váltótípus nélkül tűnt el hirtelen a szolnoki bázisról, most pedig félő, hogy az egykori NDK felszámolt repülőcsapatainak örökségéből származó L-39 Albatrosok is hasonlóan nagy űrt hagynak maguk után. Az Aero Vodochody eme sikertípusából az 1990-es években szolgálatba állított 20 példányból ugyanis már csak néhány darab van repülőképes állapotban, ezek naptári üzemideje is kifut hamarosan, így kicsiny, századnyi erőt képviselő légierőnk ez év végére gyakorlatilag nagysebességű kiképző és gyakorló gépek nélkül marad…

Az L-29 Delfin típusból mindössze két példány maradt az országban. Az egyik Szolnokon, míg a másik Kecelen csodálható meg. A jó műszaki állapotban lévő repülőgépeket az 1980-as évek elején kótyavetyélte el az akkori honvédelmi vezetés, így a légierő több mint egy évtizedig nem is rendelkezett sugárhajtóműves kiképző és gyakorló repülőgépekkel

Az ex-NDK-s L-39-esek másfél évtizednyi szolgálat után tűnnek el a légierőből. A gépek egy része már nincs is az országban, azokat visszavásárolta a gyártó cég, érdekes módon nekik megéri őket felújítani és értékesíteni. Ezzel szemben a Magyar Légierő számára valamiért ismét nem fontos a típus által biztosított képesség megtartása vagy pótlása…

Felszállás előtt a pályán gurul az egyik átfestett L-39ZO Albatros

A Lion Effort 2009 hadgyakorlaton még repült ez a példány

Repülésre váró MiG-29-esek sora mögött gurul a zónában a feladatról visszatérő Albatros. Hamarosan mindkét típus már csak az emlékeinkben él majd

A Szolnoki Repülőmúzeumban még eredeti festéssel látható az egykori NDK egykori légierejének egykori L-39-ese. A felségjel csalóka, ezt a példányt nem állította rendszerbe a Magyar Légierő

Egy fecske nem csinál nyarat… Az eleve kétüléses L-159B, illetve az átépített L-159T1 típusú repülőgépek kiválóan kiegészíthetnék a 14 gépes JAS-39 Gripen flottát, azonban egyelőre nem történt érdemi lépés az olcsón beszerezhető korszerű gépek megvásárlására

Jó lenne azt hinni, hogy hamarosan az egyedül itt árválkodó L-159-es mellé több másik is érkezik, egyelőre ennek azonban semmi jele. Addig is marad az egyébként igen szép, esztétikus festésével a szürke harci gépek közül látványosan kilógó cseh tulajdonú gép fotózása. Hogy a sok kesergés után valami spotterkedés is legyen ebben a bejegyzésben - ha már erről szól a blog - íme egy galéria a kecskeméti bázis környékén elcsípett L-159 ALCA-ról.
 

Ezen a héten pár napra ismét  Kecskemétre látogatott a legendás négyhajtóműves „tányéros” vasmadár, azaz az E-3A Sentry AWACS. Részben a  munkahelyi és családi elfoglaltságaim, illetve inkább a rendkívül rossz időjárás megakadályozott abban, hogy kimenjek megfotózni az errefelé igencsak ritka madárnak számító nagyvasat, így nem maradt más, mint elővenni a típusról régebben készült felvételeket, melyek közül egy számomra kedves képet osztok most meg a blog olvasóival.

A felvétel érdekessége, hogy bár 2007-ből származik, mégsem DSLR-el, hanem egy analóg géppel, filmre készült. Történt ugyanis, hogy a korábban használt KonicaMinolta Dynax 5D gépemet már eladtam, az új kiszemelt és megrendelt masina, a Sony A100-as azonban még nem érkezett meg. Így a kiválóan működő és azóta is jól használható, jelenleg tartalékként szolgáló filmes Minolta Dynax 7-esem került a fotóstáskába azon a reggelen.

Nyitott futókkal emelkedik a hideg januári délutánon a NATO NE-3A Sentry AWACS gépe, hogy hazafelé vegye az irányt a kecskeméti naplementében

Egy hadgyakorlat ürügyén az E-3-as akkor már pár napja itt vendégeskedett a bázison (a részletekről bővebben Devil blogjában olvashatnak), így a médianapon kívül-belül megfotózhattam. Hiányzott azonban egy érdekesebb, különlegesebb felvétel, ezért elhatároztam, hogy valami más perspektívából is becserkészem az AWACS-et. Mivel a gép a Lima állóhelyről üzemelt, ezért általában (a felesleges gurulás elkerülése végett) a 44-es út felé szállt fel. Lesbe is álltam a lámpasor mellett és vártam a gép felszállására. A felvételt az akkor használatos, azóta már eladott 135-400-as lencsémmel készítettem el.
 

Anno, még 1991-ben sajnálatos módon lemaradtam az azóta már legendává vált Taszári Repülőnapról, azaz a „REPÜLŐNAPRÓL”… Mivel a bemutató-kötelékek iránt mindig is vonzódtam, nagy hiányérzetem volt, hiszen nem láthattam élőben az amerikai Thunderbirds formációt. Sok-sok év telt el úgy, hogy esélyem sem volt találkozni velük, aztán 2007-ben robbant a bomba, végre Európába látogat az F-16-osokkal repülő kötelék! A nagy találkozásból azonban akkor kiadós csalódás lett, a sors valamiért mégis úgy akarta, hogy végül pozitív élményeket szerezzek a Viharmadarakról.

2007 tavaszán a hivatalos, a fellépések időpontjait és helyszíneit tartalmazó eseménynaptár sorait böngészve négy helyszín látszott elérhetőnek az Európába látogató Thunderbirds turnéjából. A nagy-britanniai Fairford, az olaszországi Aviano, a román Kogalniceanu légitámaszpont és a lengyelországi Poznan-Krzesiny is viszonylag könnyen megközelíthető – akár szervezett keretek között is - hazánkból nézve. Terveim szerint két vagy három helyszínre is el szerettem volna zarándokolni, végül - főleg a szabadidő hiánya miatt - kettő maradt a pakliban, Aviano és Poznan. Mint utóbb kiderült Avianoban zártkörű, az olasz és az amerikai fegyveres erők tagjai számára fenntartott eseményen léptek fel a Viharmadarak, tehát a várva várt találkozás csak Lengyelországban valósulhatott meg. Utólag azt kell mondanom, bár csak oda sem jutottam volna el…

Statikus sor Poznan-ban

Ekkor még reménykedtünk, hogy több óra ázás után a rövid időre normalizálódó időjárási helyzetben érdemi bemutatót is látunk majd...

Az időjárás és az azóta is érthetetlennek, értelmetlennek tűnő események láncolata miatt ugyanis a Poznan-Krzesiny légitámaszpont betonján a szakadó esőben és a viharos erejű szélben átfázva csupán csak átkozhattam magamban a világhírű Thunderbirds köteléket, hogy miután a földi parádézással eltöltöttek háromnegyed órát, időközben a reptér fölé érkező felhők miatt végül nem tudták érdemben lerepülni a programjukat. Hiába zötykölődtem tizennégy órát odafelé a buszon, dolgavégezetlenül, ráadásul elázva mehetek haza… Bevallom őszintén, azóta nem tartoztak a kedvenceim közé a Viharmadarak, de azt álmomban sem gondoltam, hogy egyszer a saját hazai bázisukon fognak – nem is akárhogyan - kárpótolni.

Zene, koreográfia, füst és sok-sok beszéd jellemzi az amerikai showt. Inkább repültek volna... A felvételen jól látható, hogy ekkor még a régebbi, block 32-es verziót használta a kötelék. Az átfegyverzés azóta már megtörtént a block 52-es változatra

A viharban a Viharmadaraknak, a szakadó eső és az alacsony felhőalap miatt végül csak ennyire futotta

Történt ugyanis, hogy az Egyesült Államokba tett utazásom alkalmával a nevadai Nellis légitámaszpont kerítésénél spotterkedve saját „fészkükben” sikerült végre érdemben is találkoznom a Viharmadarakkal. Aznap, 2009. március 11-én délután, a hadgyakorlatra induló harci repülőgépek felszállását követően szinte azonnal, messziről is jól látható, fehér színű F-16-osok gurultak ki a felszállópálya átellenes végére. A szívem a torkomban dobogott, végre tiszta időben, egy nem akármilyen helyszínen láthatom őket! Azt természetesen tudtam, hogy ezen a bázison állomásozik a Thunderbirds század, a hadgyakorlat miatt igencsak zsúfolt légtér miatt azonban nem reméltem, hogy éppen azon a napon is repülnek majd, mikor én is ott vagyok.

Az 1953-ban megalakított Thunderbirds század az Egyesült Államok légierejének (U.S. Air Force) hivatalos bemutató köteléke. Hosszú pályafutása alatt a Viharmadarak repülték az F-84G/F, F-100C/D,  F-105B, F-4E és T-38 típusokat is, majd 1983-ban váltottak az F-16A-ra. Napjainkban 6 darab F-16C és 2 darab F-16D Fighting Falcon alkotja a gépállományt

A Viharmadarak idén már a korszerű F-16C/D block 52 verziójú Fighting Falconokat használják. Mivel a század repülőgépei szükség esetén harci feladatokra is bevethetőek, nem csak a repülőnapokon van jelentősége annak, hogy erősebb hajtóművekkel és korszerűbb elektronikával felszerelt alváltozatot kapott a Thunderbirds

A hat darab Fighting Falcon a „pont” felett kezdte meg gyakorló repülését. A mintegy háromnegyed órás repülés során utoljára gyakorolták a másnapi, március 12-én esedékes minősítő repülésre a különböző formációkat. Ahhoz ugyanis, hogy megkezdhessék az adott év programtervezetében szereplő „éles” bemutatók megtartását, a kötelék tagjainak úgymond vizsgáznia kell a légierő kijelölt magas rangú tisztjei előtt. Csak a sikeres minősítő repülés után kezdheti meg turnéját a Thunderbirds.
Március 11-én tehát nagy volt a tét, hiszen a másnapi vizsgára ez volt az utolsó felkészülési alkalom. Ennek megfelelően a teljes program lerepülése után a négyes kötelék és a két szóló gép külön-külön ismételte újra a vezér által kifogásolt manővereket, volt, amelyiket ötször egymás után. A leszállást a szóló gépek kezdték, a többiek még maradtak a levegőben és újra átismételtek néhány formációt. Az egész eseménysorozat jól fotózható volt, bár késő délutánra már megjelent néhány felhő az égen és a szél is erősebben fújt.

Kicsit messzebb, a bázist övező hegylánc elé is berepültek az F-16-osok

A Nellis AFB egyik bejáratánál egy Thunderbirds szobor egyértelműen jelzi, hogy ez a bázis ad otthont a népszerű köteléknek

Sikerült néhány szép felvételt készíteni az átlagos bemutatónál lényegesen hosszabb, igaz értelemszerűen kevésbé összeszedett gyakorlás során. A gépek többször is közvetlenül a fejünk felett fordulóztak, ami szintén nem mindennapi élmény, hiszen biztonsági okokból a repülőnapokon általában tilos a nézők fölé kicsúszni a köteléknek. 
A produkció és a helyszín varázsa minden régi „sérelmemért” kárpótolt, azóta egészen máshogy gondolok az amerikai légierő büszkeségeire, a sólyomszárnyakon repülő Viharmadarakra. Tizennyolc évnek kellett eltelnie, és 12 órát kellett repülnöm ahhoz, hogy létrejöjjön végül a nagy találkozás, a levegőben is láthassam a bemutatót repülő legendás köteléket. 

Remélem hamarosan újra találkozunk!

Az idei év egyik legjelentősebb hazai légi eseményének számító két hetes svéd-magyar közös hadgyakorlat immár teljes gőzzel zajlik Kecskeméten, így a Spotter Blogger is indokoltnak látta egy üzemnap megörökítését. Keményvonalas spotterekből álló baráti társaságommal együtt a csütörtöki napot választottuk ki a várható nagy forgalom és a kedvező időjárás miatt. Nem csalódtunk, igazán eseménydús napot tudhatunk magunk mögött.

A HM által kiadott sajtóközlemény szerint a saját erők az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, valamint az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred kijelölt egységeiből állnak, míg Svédországot a Svéd Légierő Air Combat School (Harcászati Vezetői Kiképző Központ) pilótái képviselik. Az eredeti tervek szerint cseh Gripenek is érkeztek volna Caslavból, azonban a Baltikumban végzett NATO légvédelmi készültségi szolgálat, valamint más hadgyakorlatok okozta leterheltség miatt végül távol maradtak a Lion Effort 2009 eseményeitől.

Magyar részről a 2009. október 8-i üzemnapon a 27-es oldalszámú MiG-29UB Fulcrum, a 136-os L-39ZO Albatros, valamint a 30, 35, 39 és 42-es lajstromjelű JAS-39EBS HU Gripen repülőgépek kerültek bevetésre. A svéd Gripenek oldalszámai a következőek: 823, 210, 268, 270, 271, 272.

Az egyik, még üzemképes L-39 Albatros ráfordul a leszállóirányra. Az Albák napjai szó szerint meg vannak számlálva a Magyar Légierőben, egyelőre ráadásul váltótípus nélkül tűnik el. A jelek szerint - a legtöbb országgal ellentétben - nálunk nem okoz majd gondot a kiképző és gyakorló gépek hiánya...

A Lion Effort kétnemzetiségű hadgyakorlatra érkezett hat darab svéd JAS-39 Gripen harci repülőgép a bázis kerítésétől nem messze kialakított Lima állóhelyről üzemelt, jó fotótémát kínálva a spottereknek. Általában 4 svéd gép szállt fel egy-egy bevetésre, 2 tartalékban maradt

Nagyüzem Gripen módra. A pálya végén már felsorakozott két együléses svéd JAS-39-es, míg egy kétüléses változat a gurulóúton vár a sorára

Ezen a felvételen jól megfigyelhető, hogy a svéd Gripenek kabin alatti részére nem került felfestésre a fals kabintető minta, mely a közeli légiharcban az ellenfél megtévesztésére szolgál

Nyitott futókkal fordul az egyik svéd Gripen. Ennek a példánynak nincs felfestve az orrfutó akna ajtajára a gép lajstromjele

A kép csalóka, a leszálló Gripen természetesen nem vette "érintőre" a szögesdrót kerítést :)

A 30-as oldaészámú Gripen volt az első magyar lajstromba vett svéd gyártmányú vasmadár. A jobb szárnyon egy AIM-9L Sidewinder légiharcrakéta gyakorló változata látható

Szintén a HM közleményében olvashattuk, hogy a hadgyakorlaton JAS-39, MiG-29, L-39, Mi-24 és E-3A géptípusokkal hajtanak végre feladatokat. Az egykor 28 gépből álló, mára mindössze 4 üzemképes példányra apadt Fulcrum flottából ezúttal a 27-es oldalszámú UB-t láthattuk a hadgyakorlaton

A gyakorlat során a pilóták egyénileg és kötelékben, támadó és védelmi légiharc műveleteket hajtanak végre látóhatáron belül és kívül egyaránt. A gyakorlat két hete alatt a kijelölt repülőgépek személyzete a NATO felajánlásból adódó lehetséges feladatokat is gyakorolja, melyet a NATO Repülőgép–Fedélzeti Korai Riasztó és Irányító Erők (NATO AEW&C) egyik E-3A (AWACS) típusú repülőgépe is támogat. A hírek szerint egyébként egy svéd AWACS is érkezik a napokban Kecskemétre.

Terveim szerint még egy üzemnapot meglátogatok, ha sikerül, a blogon ismét beszámolok majd a látottakról.

A Lion Effort 2009 hadgyakorlathoz tartozó galériát bővítettem néhány friss képpel, klikk  a linkre >>>

A következő két hétben megrendezésre kerülő, Lion Effort 2009 nevet viselő svéd-magyar légi hadgyakorlat nyitányaként 2009. október 4-én a skandináv ország egyik C-130 Hercules szállítógépe landolt a kecskeméti betonon. A négymotoros szállítógép kora délután, pár perccel fél kettő előtt szállt le, majd rövid rakodást követően 15 óra után már vissza is repült hazájába. A Spotter Blogger a bázis kerítése mellől örökítette meg a svéd Hercules rövid itt tartózkodását.

A Hercules a Satenas bázisról érkezett, ott állomásozik a típust üzemeltető szállítórepülő század

A mintegy másfél órányi rakodást és pihenést követően felszálláshoz gurul a nagyvas

Spotter feeling :) Szögesdrót, pályavég, szemben emelkedő repülőgép

A Svéd Királyi Légierőben a C-130 Hercules szállítógépek a Tp84 jelzést viselik. Érdekesség, hogy Svédország volt a típus első európai vásárlója

A skandináv ország légierejében összesen 8 darab C-130-as áll hadrendben, ezek egyikét alkalmassá tették légi utántöltési feladatok ellátására is. A gépek mindegyike átesett a Boeing által elvégzett, a fedélzeti elektronikai rendszerek korszerűsítését célzó AMP modernizációs programon
Bár konkrét információkat nem kaptam, a gép nyilván a hadgyakorlatra érkező svéd JAS-39 Gripen harci gépek üzemeltetéséhez szükséges műszaki személyzetet, alkatrészeket és egyéb szükséges felszerelést szállította Kecskemétre. A hírek szerint egy másik gép is érkezett volna, azonban műszaki problémák miatt végül később indult el, információim szerint este 18h körül landolt az alföldi város katonai repülőterén.

Mivel sokan érdeklődtek a téma iránt, íme egy közeli kép a svéd C-130-as orráról. Jól látható a fekete orrkúp és a kabin alatt a vélhetően a légvédelmi és légiharc rakéták zavarására szolgáló, utólag felszerelt "csaliszóró" rendszer

Mivel egyelőre bizonytalan, hogy lesz-e hivatalos médianap, ezért a svéd-magyar hadgyakorlatról a Spotter Blogger is várhatóan csak a kerítés mellől tud majd beszámolni…  

A hadgyakorlatnak nyitottam egy külön galériát, ide fogom majd feltölteni az eseményről készült képeimet, a megtekintéséhez klikk a linkre >>>

Az Egyesült Államokban található Nellis légitámaszpont neve szinte mindenki számára ismerősen cseng. A többség így én is azonban sokáig csak a számos, a szaksajtóban időnként emlegetett amerikai bázis egyikének tekintette. Közép-Európában élve, az öreg kontinens határait még soha át nem lépve akár még néhány hónappal ezelőtt is irreális álomnak tűnt csupán, hogy valaha a Nellis AFB közelébe jutok, sőt éppen a Red Flag idején kémlelhetem izgatottan Nevadában a vakítóan kék eget. Egy szerencsés véletlen folytán azonban a „civil” munkám révén lehetőségem nyílt egy szakmai utazásra az Egyesült Államokba, azon belül is Las Vegasba. "Természetesen" ha már ott jártam, áldoztam a szabadidőmből arra, hogy spotterkedjek egy kiadósat a Nellis-en.

Tavaly év végén, az utazás pontos időpontjának és a hivatalos programnak a megismerése után eldöntöttem, hogy a rendelkezésre álló szabad időmből mindenképpen áldozok a Nellis légitámaszpontra is legalább egy napot. Az Egyesült Államok légierejének (U.S. Air Force) honlapját böngészve pedig a lélegzetem is majd elállt, amikor konstatáltam, hogy éppen a kint tartózkodásom idején rendezik meg az idei második Red Flag hadgyakorlatot. Azt hiszem, erre szokták azt mondani, hogy mázli… Sajnos azonban – befolyásos, katonai és diplomáciai vonalon dolgozó támogatóim minden erőfeszítése ellenére – sem sikerült a látogatásra kiszemelt napra belépési engedélyt szerezni a bázisra. Ennek oka, hogy egyrészt egyáltalán nem szerveztek hivatalos sajtó napot, másrészt az új elnöki adminisztráció tisztségviselőinek látogatása miatt amúgy is megszigorították a belépést és a fotózási engedélyek kiadását. Sebaj, gondoltam, az Interneten látott számtalan spotter kép tanúsága szerint a kerítés mellől is megfelelően megörökíthetőek a fel- és leszállások. Így aztán az információkat folyamatosan gyűjtögetve egyre fokozódó izgalommal vártam a március elejei időpontot, amikor végre gépre szállhattam, elindulva a nagy kaland felé.   

Megvalósult álom

Tizennégy órányi repülés, egy átszállás és számtalan biztonsági ellenőrzés után végre kikeveredhettem a Los Angeles-i repülőtér termináljából és megpillanthattam a kaliforniai eget. Az itthoni pocsék időjárás után jóleső érzés volt a kellemes meleg, ami reményt adott arra, hogy az időjárás előrejelzéseknek megfelelően a több száz kilométerre innen, a sivatag közepén elterülő Las Vegasban is fotózásra alkalmas idő vár rám.

A Los Angeles-i repülőtéren is fotóztam ezt-azt, galéria és bejegyzés is készült róla

Az elkövetkezendő napokban aztán az egyéb programok mellett „csak” a város polgári repülőforgalmának megörökítésére nyílt mód, március 11-én azonban elérkezett a nagy nap. A légierő sajtószolgálatától kapott információk szerint az első hullám felszállása délelőtt 11 óra körül várható, a leszállások pedig általában 14 óráig befejeződnek. A betervezett feladatoktól függően a délutáni vagy az esti órákban lehet számítani egy-egy újabb hullám felszállására, ezek azonban nem minden nap várhatóak.

A tervezett időpont előtt egy órával a bázis közvetlen közelében, egy tipikus amerikai, elsősorban kamionosok által látogatott étteremben fogyasztottam el a reggelimet, miközben már hallottam a feldübörgő hajtóműveket. Ezek szerint előbb startolnak a gépek? Rohanás a Google Earth műholdképein már előre kifigyelt, a különböző spotter fórumokban propagált fotós helyre, a bázis észak-nyugati részéhez. Itt már számos, különböző nemzetek fiaiból összeverődött társaság kémlelete az eget, méretesebbnél méretesebb teleobjektívekkel felszerelve. Mint kiderült, ők már korábban kijöttek, ugyanis menetrend ide vagy oda, már korábban is felszállt néhány gép, köztük az agresszor századok néhány különleges festésű F-15-öse és F-16-osa is. A meglehetősen rossz fényviszonyok miatt azonban ezekről nem tudtak értékelhető felvételeket készíteni.

Délelőtti, nem túl jó fényviszonyok közepette készültek az első képek az emelkedő E-3 Sentry AWACS-ről. A képen látható AWACS az Oklahoma államban található Tinker légitámaszpontról érkezett Nevadába

Az első, általam is lencsevégre kapott gép egy E-3 Sentry AWACS volt, mely a „vörös” és a „kék” erők irányítását végzi a levegőből. Ezt követték a különböző alakulatok állományába tartozó zömmel F-15E Strike Eagle és F-16C/D Fighting Falcon gépek, valamint az ausztrál királyi légierő F-111C Aardwark csapásmérői. Mivel a Red Flag ezen szakaszában elsősorban a csapásmérő bevetések gyakorlására helyezték a hangsúlyt ezért hiába is vártam volna a „csúcsragadozó”, az F-22A Raptor néhány példányának elstartolását. A légi fölény kivívására szolgáló harci gépek, köztük az amerikai F-15C Eagle gépek és a brit Tornado F3-asok ezúttal a Raptorokkal együtt a földön maradtak, átadva a terepet a csapásmérő és elektronikai zavaró gépeknek. Kivételt csak a helyi agresszor gépek képeztek, ezek ilyenkor is repülnek, imitálva az ellenséges légi tevékenységet.

Egy F-22A Raptor légifölény vadász parkol egy F-16-os társaságában a már márciusban is erősen tűző naptól védő árnyékoló tető alatt. A felvétel a kerítésen befényképezve meglehetősen nagy távolságból készült

Az első hullám mintegy hetven (!) gépből állt, rossz belegondolni abba, hogy hazánkban hány hetet vagy hónapot kellene szobrozni a kerítésnél, hogy ennyi felszállást lássak… A gépek távozását követően sem unatkoztunk, a népes spotter csapat tagjaival beszélgetve számos érdekes információra tettem szert. Különleges és így utólag is hihetetlennek tűnő élmény volt azzal a két, rendkívül barátságos és közvetlen olasz spotterrel megismerkedni, akik néhány évvel ezelőtt az Aranysas egy másik szerzőjével, nevezetesen Kárpáti Endrével találkoztak ugyanitt és ugyanilyen körülmények közepette… Elmondásuk szerint Ők szinte minden évben ellátogatnak valamelyik Red Flag idején Las Vegasba, nappal a repülőtér közelében „ólálkodnak”, esténként pedig a városban hódolnak a földi hívságoknak. Dolce Vita!

A korábban felszállt gépek és az első hullám kötelékeinek visszatérése természetesen nem egyszerre történt, így szinte folyamatosan „estek be” a gépek a hatalmas kiterjedésű bázis légterébe. Ráadásul a sivatagban meglehetősen gyakran változik a széljárás, így az irányt is többször megfordították. Szerencsére az újdonsült olasz spotter ismerősök kiváló helyismerettel rendelkeztek és a bérelt autójuk is folyamatosan kéznél volt. A helyi amerikai spotterek rádiókkal felfegyverzett különítménye folyamatosan közvetítette a torony és a gépek kommunikációját így azonnal „képbe kerültünk” a változásokat illetően. Az autóba pattanva pillanatok alatt átértünk a pálya másik oldalára, a városhoz közelebbi részre. Itt egy meglehetősen lepusztult környéken a helyi kamionjavító műhely mellett állva tudtam az első leszálló gépekről képeket készíteni.

A Sólyom hasa

A spotterek konvojában haladva vettem észre, hogy az egyik autónak a rendszámtáblája igencsak egyedi, nevezetesen a legendás 51-es körzetre utal

Az első fecskék a floridai Eglin támaszpontról érkezett, vezérsíkjaikon „OT” kódot viselő F-16-osok és F-15-ösök voltak. Leszállásukat követően ismét változtattak az irányon, így rohanhattunk vissza a pálya másik végéhez.

Éppen időben érkeztünk, így nem maradtunk le a visszatérő agresszor gépek leszállásáról. Vegyes kötelékben érkeztek a bázis légterébe a helyi 64-ik és 65-ik század állományába tartozó többtónusú zöld-barna és kék-szürke színezést viselő F-15C Eagle és F-16C Fighting Falcon harci gépek. Jól megfigyelhető volt a több ezer repült órával rendelkező pilóták hatalmas rutinjából és a helyi adottságok teljes körű ismeretéből adódó magabiztosság, hiszen a szoros kötelékből éles fordulóval kiválva mindenkinél szűkebben fordultak rá a megfelelő irányra, sőt voltak olyan F-16-osok, melyek iskolakör nélkül rögtön leszálltak. A színpompás gépek igazi ritkaságnak számítanak, egy európai spotter számára pedig gyakorlatilag csak akkor elérhetőek, ha átruccanunk az óceán túlpartjára…

Agresszor F-15C Eagle leszállás közben

Az élethű körülmények között zajló légiharc gyakorlásra a legjobb megoldást az un. agresszor századok jelentik, melyek a lehetséges ellenfelek taktikájának alkalmazásával igyekeznek a saját erőket minél jobban felkészíteni a várható helyzetekre. Ehhez különböző géptípusokkal, változó harcmodorral szimulálják a támadó vagy éppen védekező felet, sőt még arra is odafigyelnek, hogy gépeik eltérő színezésével is hangsúlyozzák „másságukat”. Napjainkban az amerikai légierő két agresszor feladatkörű repülőszázadot is üzemeltet a Nellis légitámaszponton, ezek az 57-ik ezred állományába sorolva hajtják végre bevetéseiket. Az F-15-ösök elsősorban az orosz gyártmányú Szu-27 Flanker gépcsaládot szimulálják, míg az F-16-osok teljesítménye és manőverezőképessége inkább a kisebb MiG-29-es imitálására megfelelő. Mindkét típus példányai viselik mindkét jellemző színezési mintát, melyeken belül azért vannak kisebb-nagyobb eltérések.

Agresszor páros

Az agresszorok leszállását követően az aktuális Red Flag hadgyakorlat talán leginkább várt gépei, az ausztrál királyi légierő (RAAF) F-111C Aardwark csapásmérői következtek. Nem véletlenül vártam őket annyira, hiszen egyrészt a típust már csak az ausztrálok üzemeltetik, így csak nagyon ritkán kaphatóak - a kontinensnyi ország katonai repülőtereit leszámítva – lencsevégre, másrészt hamarosan kivonják őket a szolgálatból, így ez a legendás variaszárnyú bombázó végleg eltűnik a repüléstörténet aktív színpadáról. Helyüket a szintén amerikai gyártmányú F/A-18E/F Super Hornet gépek veszik majd át, kiegészítve a már évtizedek óta üzemeltett régebbi F/A-18A/B Hornet flottát.  Az Amberley-ben található bázisról hat darab F-111-es csapásmérő érkezett a Nellis légitámaszpontra többszöri légi utántöltést követően. A műszaki személyzetet és a pótalkatrészeket egy C-130 Hercules szállítógép repítette a sivatagi bázisra. A RAAF 6. századába tartozó, szürke festésű gépeket utoljára küldték el a Red Flag hadgyakorlatra, így gyakorlatilag ez volt az utolsó alkalom, hogy az ausztrál spottereket leszámítva fotózhattuk őket. Kérdéses, hogy a hidegháború egyik utolsó mohikánjának számító típusból őriznek e meg repülőképes példányt, vagy csak a múzeumokban láthatjuk majd viszont ezt a nagy harcértékű, eseménydús pályafutást maga mögött tudó bombázót. Vélhetően ez utóbbi verzió a valószínűbb, hiszen a meglehetősen nagy méretű és bonyolult felépítésű F-111-es üzemeltetése és fenntartása nem éppen egyszerű és olcsó feladat…

A március 11-ei üzemnapon négy ausztrál csapásmérő emelkedett a levegőbe, ezek közül kettő kötelékben tért vissza a bevetésről, a többiek pedig egyesével érkeztek a bázis fölé. Három gép nyitott szárnyállással, viszonylag lassan sorolt be, a negyedik azonban behúzott szárnyakkal, nagyobb sebességgel dübörgött el a fejünk felett. A leszállás előtt meglehetősen nagy sugarú iskolakört repültek, főleg az előttük landoló agresszor gépekhez képest volt szembetűnő a különbség. Mi azonban ezt nem bántuk, hiszen így több idő állt rendelkezésre a képek elkészítésére.

Öreg tanker nem vén tanker!

Kétségkívül korunk egyik legjobb többfeladatú harci gépe az F-15E Strike Eagle, a típussal felszerelt századok az amerikai légierő taktikai csapásmérő erőinek gerincét alkotják. Nem meglepő tehát, hogy a Red Flag hadgyakorlatokon is állandó résztvevőnek számítanak a sötétszürke kétüléses vadász-bombázók.

Az Idaho államban található Mountain-Home légitámaszpont állomásozó 366. Vadászrepülő Ezred F-15E Strike Eagle csapásmérőinek függőleges vezérsíkján az „MO” kód található. A "Revolverhősök" névre hallgató alakulat az egyik legfontosabb, az F-15-ös típust üzemeltető ezred. Jellemző, hogy csak ennek az ezrednek a gépállománya több mint 70 darab (!) F-15C/D Eagle és F-15E Strike Eagle harci gépből áll, érdemes ezt a számot összehasonlítani más, például egyes közép-európai államokban repülőezrednek csúfolt alakulatok gépeinek létszámával…

A csapásmérő „Sasok” kisebb nagyobb kötelékekben tértek vissza a gyakorló bevetések számára kijelölt, a Nellis légitámaszponttól északra elhelyezkedő hatalmas, lezárt légtérből. Volt, hogy négyes, lépcsős formációban érkeztek, de akadtak párban, vagy akár egyesével kószáló gépek is. Makulátlan festésük szöges ellentétben állt az utánuk érkező spangdahlemi F-16-osokkal. Az ütött-kopott, szemmel láthatóan meglehetősen leharcolt állapotban lévő F-16 block 50-es szériába tartozó Fighting Falconok. Utóbb kiderült, hogy ez egy új típusú festék, ami a hírek szerint direkt kelt ilyen lepusztult benyomást...

Az amerikai légierő Európában állomásozó (USAFE) erőinek alárendeltségébe tartozó, a németországi Spangdahlemben állomásozó 52-ik Vadászrepülő Ezred állományában tevékenykedő F-16-osok idén lehetőséget kaptak a Red Flage-en való részvételre. Az iraki hadszínteret is megjárt gépek a népes F-16-os típuscsalád egyik legmodernebb változatába tartoznak, feladatuk elsősorban az ellenséges földi telepítésű légvédelmi egységek és a lokátorok elleni harc megvívása. 

Alighogy a „Sasok” és a „Sólymok” befejezték leszállásukat újra a hajtóművek zajától lett hangos a Nellis környéke. Az aznapi második, az elsőnél ugyan kisebb, de így is nagy létszámú második hullám gépei a startra gurultak ugyanis, nem kis örömet okozva az izgatott spotter csapatnak. Főleg A-10-es csatarepülőgépek és a kihagyhatatlan F-16-osok emelkedtek a magasba, de egy KC-135-ös tanker is útra kelt, támogatva a csapásmérőket.

A távolodó gépeket a teleobjektív lencséjén át követve úgy gondoltam, hogy visszatérésükig most lesz egy unalmas órám, de ez egy újabb hihetetlen szerencse révén máshogy alakult… Erről azonban egy következő bejegyzésben lesz majd szó.

A képeken már sokszor látott nevadai hegyek, előtérben az agresszor F-16-osokkal

A spotterkedés a Nellis AFB környékén nem ütközik különösebb akadályokba (legalábbis én nem tapasztaltam semmi ilyesmit), mindössze egy kis felkészülés, némi szerencse és egy gépjármű kell hozzá. Akik esetleg a helyi hatóságoktól tartanak, azokat megnyugtathatom, hogy az elvileg maximálisan védett és kiemelt figyelemmel kísért hadgyakorlat során – legalábbis minket – semmilyen akadályoztatás nem ért, de még csak nem is igazoltattak. Ez szöges ellentétben áll néhány hazai példával, úgy tűnik azonban, hogy az Egyesült Államokban a terrorizmus elleni világméretű harc kellős közepén sem érzik úgy, hogy a játékszabályokat betartó (a bázis kerítését övező út túloldalán állásaikat kiépítő) spotterek nem jelentenek veszélyt a nemzetbiztonságra…

A bejegyzéshez tartozik egy galéria is, klikk ide a megtekintéséhez

Jogos lehet a találgatás, hogy talán rosszat álmodtam, vagy valamilyen újfajta drogot használok, esetleg túl sokat ittam, a tények azonban távol állnak ettől :). Tényleg zöld erdőben (na jó, kicsit már sárgul) jártam, Kecskeméten az arborétum ugyanis valóban erdő jellegű és a változatosság kedvéért megint áthaladóztam. A lakásunkhoz közeli füvészkertben találtunk ugyanis egy újabb játszóteret, ahol a Kisfiam a Feleségem felügyelete mellett nyugodtan tud hódolni a 14 hónapos gyerkőcök kedvenc hobbijainak (úgymint hinta, homokozó és csúszda), míg én a családi idillben tudok kattintgatni, ha éppen arra jár valami. Márpedig hosszú tömött sorokban jönnek a merevszárnyúak, köztük igen érdekes madarak is.

Tegnap már napközben is ki-kitekintgettem az irodám ablakából, hátha ismét kedvez a szerencse időjárásilag. Az eget fürkészve elégedetten konstatáltam, hogy viszonylag páramentes az idő, így délután akár egy kis spotterkedés is összejöhet. Egy ideje már viszonylag gyakran eljárunk az arborétumban található játszótérre, a szép, igényesen kialakított környezet az egész családnak elnyerte a tetszését. Munka után bringára is pattantunk, így fél öt után már kint is voltunk a vadászterületen. Kisfiam azonmód birtokba is vette a hintát, én pedig összeszereltem az MTO-t. Egyelőre (megfelelő gömbfej hiányában) még kézből fotózok Misával, így sajnos 400-as, sőt leginkább 500-as ISO értéket kell használnom a megfelelő (legalább 1/1000) záridő elérése érdekében. Ennek megfelelően némi zaj felfedezhető a képeken, de különösebben nem zavar. Lesz ez még jobb is, töretlenül hiszek benne. Az alábbi fotók sem azért kerültek a bejegyzésbe, mert annyira jók, hanem mert valamiért érdekesek. A nagyobb és jobb minőségű képek a galériában megtekinthetőek.

Az elmaradhatatlan Emirates Boeing 777-300-as. A változatosságot most a törzs alsó részén lévő piros helyzetlámpa megvillanása biztosítja. Meglepően alacsonyan érkezett a "triple seven", szerintem a szokásos 10-11.000 méter helyett max. 8-9.000 méteren lehetett

Egy másik, tőlem kissé keletebbre haladó nagyvasat ezúttal nem alulról, hanem inkább oldalról sikerült lefényképezni. Naná, hogy ez is Emirates!

A szokásos Emirates dömping mellett lencsevégre akadt néhány ritkább vasmadár is. A felvételen az ománi nemzeti légitársaság, az Oman Air egyik Airbus A330-200-asa látható. Némi pára azért volt a magasabb légrétegekben...

Hamarosan megpróbálkozom az egylábú állvány bevetésével is, hátha tudom csökkenteni az ISO-t és a zajt. Kolbolával ellentétben én úgy érzem, hogy a sok gyakorlás ellenére még mindig messze nem értem el az MTO optikai képességeinek határát, van hova fejlődni és csiszolni a technikát. Általában a középre súlyozott fénymérési módot és +2/+3 expozíció korrekciót alkalmazva fotózok, kíváncsi leszek mennyit javul majd a képminőség az egylábúval, kevesebb ISO-val és korrekcióval, esetleg kipróbálva a mátrix, illetve a spot mérést is. Igaz ehhez nagyon pontosan kel majd célozni :). Hamarosan beszámolok a fejleményekről.

Az 1967-ben alapított Monarch Airlines flottájában több más típus mellett jelenleg mindössze két A330-200-as van (forrás: wikipedia), ezek közül sikerült az egyiket lefényképezni. Az elsősorban charter utakra specializálódott brit cég színpompás festésű gépeiről eddig még nem rendelkeztem saját fotóval. A meghatározásban ismét a blog "contrail ügyi" szakmai tanácsadója, Pa-Zo mester volt a segítségemre, ezúton is köszönöm

A bloghoz tartozó galériába feltöltöttem néhány nagyobb méretű, jobban sikerült képet is, az alábbi linken megtekinthetőek >>>