Az Egyesült Államokban található Nellis légitámaszpont neve szinte mindenki számára ismerősen cseng. A többség így én is azonban sokáig csak a számos, a szaksajtóban időnként emlegetett amerikai bázis egyikének tekintette. Közép-Európában élve, az öreg kontinens határait még soha át nem lépve akár még néhány hónappal ezelőtt is irreális álomnak tűnt csupán, hogy valaha a Nellis AFB közelébe jutok, sőt éppen a Red Flag idején kémlelhetem izgatottan Nevadában a vakítóan kék eget. Egy szerencsés véletlen folytán azonban a „civil” munkám révén lehetőségem nyílt egy szakmai utazásra az Egyesült Államokba, azon belül is Las Vegasba. "Természetesen" ha már ott jártam, áldoztam a szabadidőmből arra, hogy spotterkedjek egy kiadósat a Nellis-en.

Tavaly év végén, az utazás pontos időpontjának és a hivatalos programnak a megismerése után eldöntöttem, hogy a rendelkezésre álló szabad időmből mindenképpen áldozok a Nellis légitámaszpontra is legalább egy napot. Az Egyesült Államok légierejének (U.S. Air Force) honlapját böngészve pedig a lélegzetem is majd elállt, amikor konstatáltam, hogy éppen a kint tartózkodásom idején rendezik meg az idei második Red Flag hadgyakorlatot. Azt hiszem, erre szokták azt mondani, hogy mázli… Sajnos azonban – befolyásos, katonai és diplomáciai vonalon dolgozó támogatóim minden erőfeszítése ellenére – sem sikerült a látogatásra kiszemelt napra belépési engedélyt szerezni a bázisra. Ennek oka, hogy egyrészt egyáltalán nem szerveztek hivatalos sajtó napot, másrészt az új elnöki adminisztráció tisztségviselőinek látogatása miatt amúgy is megszigorították a belépést és a fotózási engedélyek kiadását. Sebaj, gondoltam, az Interneten látott számtalan spotter kép tanúsága szerint a kerítés mellől is megfelelően megörökíthetőek a fel- és leszállások. Így aztán az információkat folyamatosan gyűjtögetve egyre fokozódó izgalommal vártam a március elejei időpontot, amikor végre gépre szállhattam, elindulva a nagy kaland felé.   

Megvalósult álom

Tizennégy órányi repülés, egy átszállás és számtalan biztonsági ellenőrzés után végre kikeveredhettem a Los Angeles-i repülőtér termináljából és megpillanthattam a kaliforniai eget. Az itthoni pocsék időjárás után jóleső érzés volt a kellemes meleg, ami reményt adott arra, hogy az időjárás előrejelzéseknek megfelelően a több száz kilométerre innen, a sivatag közepén elterülő Las Vegasban is fotózásra alkalmas idő vár rám.

A Los Angeles-i repülőtéren is fotóztam ezt-azt, galéria és bejegyzés is készült róla

Az elkövetkezendő napokban aztán az egyéb programok mellett „csak” a város polgári repülőforgalmának megörökítésére nyílt mód, március 11-én azonban elérkezett a nagy nap. A légierő sajtószolgálatától kapott információk szerint az első hullám felszállása délelőtt 11 óra körül várható, a leszállások pedig általában 14 óráig befejeződnek. A betervezett feladatoktól függően a délutáni vagy az esti órákban lehet számítani egy-egy újabb hullám felszállására, ezek azonban nem minden nap várhatóak.

A tervezett időpont előtt egy órával a bázis közvetlen közelében, egy tipikus amerikai, elsősorban kamionosok által látogatott étteremben fogyasztottam el a reggelimet, miközben már hallottam a feldübörgő hajtóműveket. Ezek szerint előbb startolnak a gépek? Rohanás a Google Earth műholdképein már előre kifigyelt, a különböző spotter fórumokban propagált fotós helyre, a bázis észak-nyugati részéhez. Itt már számos, különböző nemzetek fiaiból összeverődött társaság kémlelete az eget, méretesebbnél méretesebb teleobjektívekkel felszerelve. Mint kiderült, ők már korábban kijöttek, ugyanis menetrend ide vagy oda, már korábban is felszállt néhány gép, köztük az agresszor századok néhány különleges festésű F-15-öse és F-16-osa is. A meglehetősen rossz fényviszonyok miatt azonban ezekről nem tudtak értékelhető felvételeket készíteni.

Délelőtti, nem túl jó fényviszonyok közepette készültek az első képek az emelkedő E-3 Sentry AWACS-ről. A képen látható AWACS az Oklahoma államban található Tinker légitámaszpontról érkezett Nevadába

Az első, általam is lencsevégre kapott gép egy E-3 Sentry AWACS volt, mely a „vörös” és a „kék” erők irányítását végzi a levegőből. Ezt követték a különböző alakulatok állományába tartozó zömmel F-15E Strike Eagle és F-16C/D Fighting Falcon gépek, valamint az ausztrál királyi légierő F-111C Aardwark csapásmérői. Mivel a Red Flag ezen szakaszában elsősorban a csapásmérő bevetések gyakorlására helyezték a hangsúlyt ezért hiába is vártam volna a „csúcsragadozó”, az F-22A Raptor néhány példányának elstartolását. A légi fölény kivívására szolgáló harci gépek, köztük az amerikai F-15C Eagle gépek és a brit Tornado F3-asok ezúttal a Raptorokkal együtt a földön maradtak, átadva a terepet a csapásmérő és elektronikai zavaró gépeknek. Kivételt csak a helyi agresszor gépek képeztek, ezek ilyenkor is repülnek, imitálva az ellenséges légi tevékenységet.

Egy F-22A Raptor légifölény vadász parkol egy F-16-os társaságában a már márciusban is erősen tűző naptól védő árnyékoló tető alatt. A felvétel a kerítésen befényképezve meglehetősen nagy távolságból készült

Az első hullám mintegy hetven (!) gépből állt, rossz belegondolni abba, hogy hazánkban hány hetet vagy hónapot kellene szobrozni a kerítésnél, hogy ennyi felszállást lássak… A gépek távozását követően sem unatkoztunk, a népes spotter csapat tagjaival beszélgetve számos érdekes információra tettem szert. Különleges és így utólag is hihetetlennek tűnő élmény volt azzal a két, rendkívül barátságos és közvetlen olasz spotterrel megismerkedni, akik néhány évvel ezelőtt az Aranysas egy másik szerzőjével, nevezetesen Kárpáti Endrével találkoztak ugyanitt és ugyanilyen körülmények közepette… Elmondásuk szerint Ők szinte minden évben ellátogatnak valamelyik Red Flag idején Las Vegasba, nappal a repülőtér közelében „ólálkodnak”, esténként pedig a városban hódolnak a földi hívságoknak. Dolce Vita!

A korábban felszállt gépek és az első hullám kötelékeinek visszatérése természetesen nem egyszerre történt, így szinte folyamatosan „estek be” a gépek a hatalmas kiterjedésű bázis légterébe. Ráadásul a sivatagban meglehetősen gyakran változik a széljárás, így az irányt is többször megfordították. Szerencsére az újdonsült olasz spotter ismerősök kiváló helyismerettel rendelkeztek és a bérelt autójuk is folyamatosan kéznél volt. A helyi amerikai spotterek rádiókkal felfegyverzett különítménye folyamatosan közvetítette a torony és a gépek kommunikációját így azonnal „képbe kerültünk” a változásokat illetően. Az autóba pattanva pillanatok alatt átértünk a pálya másik oldalára, a városhoz közelebbi részre. Itt egy meglehetősen lepusztult környéken a helyi kamionjavító műhely mellett állva tudtam az első leszálló gépekről képeket készíteni.

A Sólyom hasa

A spotterek konvojában haladva vettem észre, hogy az egyik autónak a rendszámtáblája igencsak egyedi, nevezetesen a legendás 51-es körzetre utal

Az első fecskék a floridai Eglin támaszpontról érkezett, vezérsíkjaikon „OT” kódot viselő F-16-osok és F-15-ösök voltak. Leszállásukat követően ismét változtattak az irányon, így rohanhattunk vissza a pálya másik végéhez.

Éppen időben érkeztünk, így nem maradtunk le a visszatérő agresszor gépek leszállásáról. Vegyes kötelékben érkeztek a bázis légterébe a helyi 64-ik és 65-ik század állományába tartozó többtónusú zöld-barna és kék-szürke színezést viselő F-15C Eagle és F-16C Fighting Falcon harci gépek. Jól megfigyelhető volt a több ezer repült órával rendelkező pilóták hatalmas rutinjából és a helyi adottságok teljes körű ismeretéből adódó magabiztosság, hiszen a szoros kötelékből éles fordulóval kiválva mindenkinél szűkebben fordultak rá a megfelelő irányra, sőt voltak olyan F-16-osok, melyek iskolakör nélkül rögtön leszálltak. A színpompás gépek igazi ritkaságnak számítanak, egy európai spotter számára pedig gyakorlatilag csak akkor elérhetőek, ha átruccanunk az óceán túlpartjára…

Agresszor F-15C Eagle leszállás közben

Az élethű körülmények között zajló légiharc gyakorlásra a legjobb megoldást az un. agresszor századok jelentik, melyek a lehetséges ellenfelek taktikájának alkalmazásával igyekeznek a saját erőket minél jobban felkészíteni a várható helyzetekre. Ehhez különböző géptípusokkal, változó harcmodorral szimulálják a támadó vagy éppen védekező felet, sőt még arra is odafigyelnek, hogy gépeik eltérő színezésével is hangsúlyozzák „másságukat”. Napjainkban az amerikai légierő két agresszor feladatkörű repülőszázadot is üzemeltet a Nellis légitámaszponton, ezek az 57-ik ezred állományába sorolva hajtják végre bevetéseiket. Az F-15-ösök elsősorban az orosz gyártmányú Szu-27 Flanker gépcsaládot szimulálják, míg az F-16-osok teljesítménye és manőverezőképessége inkább a kisebb MiG-29-es imitálására megfelelő. Mindkét típus példányai viselik mindkét jellemző színezési mintát, melyeken belül azért vannak kisebb-nagyobb eltérések.

Agresszor páros

Az agresszorok leszállását követően az aktuális Red Flag hadgyakorlat talán leginkább várt gépei, az ausztrál királyi légierő (RAAF) F-111C Aardwark csapásmérői következtek. Nem véletlenül vártam őket annyira, hiszen egyrészt a típust már csak az ausztrálok üzemeltetik, így csak nagyon ritkán kaphatóak - a kontinensnyi ország katonai repülőtereit leszámítva – lencsevégre, másrészt hamarosan kivonják őket a szolgálatból, így ez a legendás variaszárnyú bombázó végleg eltűnik a repüléstörténet aktív színpadáról. Helyüket a szintén amerikai gyártmányú F/A-18E/F Super Hornet gépek veszik majd át, kiegészítve a már évtizedek óta üzemeltett régebbi F/A-18A/B Hornet flottát.  Az Amberley-ben található bázisról hat darab F-111-es csapásmérő érkezett a Nellis légitámaszpontra többszöri légi utántöltést követően. A műszaki személyzetet és a pótalkatrészeket egy C-130 Hercules szállítógép repítette a sivatagi bázisra. A RAAF 6. századába tartozó, szürke festésű gépeket utoljára küldték el a Red Flag hadgyakorlatra, így gyakorlatilag ez volt az utolsó alkalom, hogy az ausztrál spottereket leszámítva fotózhattuk őket. Kérdéses, hogy a hidegháború egyik utolsó mohikánjának számító típusból őriznek e meg repülőképes példányt, vagy csak a múzeumokban láthatjuk majd viszont ezt a nagy harcértékű, eseménydús pályafutást maga mögött tudó bombázót. Vélhetően ez utóbbi verzió a valószínűbb, hiszen a meglehetősen nagy méretű és bonyolult felépítésű F-111-es üzemeltetése és fenntartása nem éppen egyszerű és olcsó feladat…

A március 11-ei üzemnapon négy ausztrál csapásmérő emelkedett a levegőbe, ezek közül kettő kötelékben tért vissza a bevetésről, a többiek pedig egyesével érkeztek a bázis fölé. Három gép nyitott szárnyállással, viszonylag lassan sorolt be, a negyedik azonban behúzott szárnyakkal, nagyobb sebességgel dübörgött el a fejünk felett. A leszállás előtt meglehetősen nagy sugarú iskolakört repültek, főleg az előttük landoló agresszor gépekhez képest volt szembetűnő a különbség. Mi azonban ezt nem bántuk, hiszen így több idő állt rendelkezésre a képek elkészítésére.

Öreg tanker nem vén tanker!

Kétségkívül korunk egyik legjobb többfeladatú harci gépe az F-15E Strike Eagle, a típussal felszerelt századok az amerikai légierő taktikai csapásmérő erőinek gerincét alkotják. Nem meglepő tehát, hogy a Red Flag hadgyakorlatokon is állandó résztvevőnek számítanak a sötétszürke kétüléses vadász-bombázók.

Az Idaho államban található Mountain-Home légitámaszpont állomásozó 366. Vadászrepülő Ezred F-15E Strike Eagle csapásmérőinek függőleges vezérsíkján az „MO” kód található. A "Revolverhősök" névre hallgató alakulat az egyik legfontosabb, az F-15-ös típust üzemeltető ezred. Jellemző, hogy csak ennek az ezrednek a gépállománya több mint 70 darab (!) F-15C/D Eagle és F-15E Strike Eagle harci gépből áll, érdemes ezt a számot összehasonlítani más, például egyes közép-európai államokban repülőezrednek csúfolt alakulatok gépeinek létszámával…

A csapásmérő „Sasok” kisebb nagyobb kötelékekben tértek vissza a gyakorló bevetések számára kijelölt, a Nellis légitámaszponttól északra elhelyezkedő hatalmas, lezárt légtérből. Volt, hogy négyes, lépcsős formációban érkeztek, de akadtak párban, vagy akár egyesével kószáló gépek is. Makulátlan festésük szöges ellentétben állt az utánuk érkező spangdahlemi F-16-osokkal. Az ütött-kopott, szemmel láthatóan meglehetősen leharcolt állapotban lévő F-16 block 50-es szériába tartozó Fighting Falconok. Utóbb kiderült, hogy ez egy új típusú festék, ami a hírek szerint direkt kelt ilyen lepusztult benyomást...

Az amerikai légierő Európában állomásozó (USAFE) erőinek alárendeltségébe tartozó, a németországi Spangdahlemben állomásozó 52-ik Vadászrepülő Ezred állományában tevékenykedő F-16-osok idén lehetőséget kaptak a Red Flage-en való részvételre. Az iraki hadszínteret is megjárt gépek a népes F-16-os típuscsalád egyik legmodernebb változatába tartoznak, feladatuk elsősorban az ellenséges földi telepítésű légvédelmi egységek és a lokátorok elleni harc megvívása. 

Alighogy a „Sasok” és a „Sólymok” befejezték leszállásukat újra a hajtóművek zajától lett hangos a Nellis környéke. Az aznapi második, az elsőnél ugyan kisebb, de így is nagy létszámú második hullám gépei a startra gurultak ugyanis, nem kis örömet okozva az izgatott spotter csapatnak. Főleg A-10-es csatarepülőgépek és a kihagyhatatlan F-16-osok emelkedtek a magasba, de egy KC-135-ös tanker is útra kelt, támogatva a csapásmérőket.

A távolodó gépeket a teleobjektív lencséjén át követve úgy gondoltam, hogy visszatérésükig most lesz egy unalmas órám, de ez egy újabb hihetetlen szerencse révén máshogy alakult… Erről azonban egy következő bejegyzésben lesz majd szó.

A képeken már sokszor látott nevadai hegyek, előtérben az agresszor F-16-osokkal

A spotterkedés a Nellis AFB környékén nem ütközik különösebb akadályokba (legalábbis én nem tapasztaltam semmi ilyesmit), mindössze egy kis felkészülés, némi szerencse és egy gépjármű kell hozzá. Akik esetleg a helyi hatóságoktól tartanak, azokat megnyugtathatom, hogy az elvileg maximálisan védett és kiemelt figyelemmel kísért hadgyakorlat során – legalábbis minket – semmilyen akadályoztatás nem ért, de még csak nem is igazoltattak. Ez szöges ellentétben áll néhány hazai példával, úgy tűnik azonban, hogy az Egyesült Államokban a terrorizmus elleni világméretű harc kellős közepén sem érzik úgy, hogy a játékszabályokat betartó (a bázis kerítését övező út túloldalán állásaikat kiépítő) spotterek nem jelentenek veszélyt a nemzetbiztonságra…

A bejegyzéshez tartozik egy galéria is, klikk ide a megtekintéséhez