Az elmúlt napokban szinte forrt a hazai repülős szaksajtó a Magyar Honvédség legújabb képesség fejlesztéseként értelmezhető Airbus beszerzés kapcsán. Érvek és ellenérvek, politikai nézetektől függő pro és kontra megnyilvánulások. Nyilván a Spotter Blogger sem maradhat ki ebből az össznépi performanszból, így ezennel leírom a saját véleményemet is, akit pedig nem érdekel, az ettől függetlenül nyugodtan nézegetheti a képeket :) |
![]() |
|
Mögöttem az utódom. Csak részben igaz, hiszen az An-26-osok igazi váltó típusa egy eleve katonai célokra készült közepes méretű katonai szállítógép kell, hogy legyen. Mindenesetre az An-26-os a múlt, az A319-es pedig már a jelen és a jövő! |
|
Vezérsíkok, felségjelek, An-26 és A319 |
Azt senki nem vitathatja, hogy Légierőnk szállítórepülőgép állománya azáltal, hogy egyetlen (!) üzemképes An-26-osra redukálódott elérte a mélypontját. Ennél lentebb a funkció totális megszüntetése van már csak. Azaz lépni kellett. Ezt helyesen és bár némileg elkésve, de felismerte a döntéshozó réteg. Feltételezem, hogy az általam becsült és tisztelt katonai szakértői réteg már jóval korábban felismerte, a politikus meg hát olyan amilyen, nekik más prioritásaik vannak... Másik alapvetés, hogy egy korszerű Légierőnek szüksége van mind csapatszállító, mind teherszállításra alkalmas specializált típusokra. A kérdés csak az volt, melyik beszerzése szükséges hamarabb. Ha azt nézzük, hogy a külföldön szolgálatot teljesítő katonáink szállítására, szükség szerint mentésére és ellátására melyik a legalkalmasabb és a leginkább szükséges, akkor helyesnek vélem a többfeladatú (csapatszállító, sebesültszállító, rakterében ellátmányt is hordozni képes) nagy távolságú repülésekre gazdaságosan (!) alkalmazható Airbusok beszerzését. Mindezt tovább erősíti az a tény, hogy az Air Berlin légitársaság csődbemenetele miatt a felesleges gépállományból kedvező áron sikerült megvásárolni a még fiatalnak mondható 8-9 éves A319-eseket. |
![]() |
Jelenlegi székezés klasszikus polgári utasszállító elrendezésben. Csapatszállításra és VIP funkcióra egyaránt alkalmas |
![]() |
Szerencsére a politikusi hablatyolás mellett a főtisztek révén szakmai prezentáció is volt, így a megismerhettük az A319-esbe szerelhető MEDEVAC modult, mely alkalmas a sérült katonák vagy polgári személyek szállítása mellett kisebb orvosi beavatkozások elvégzésére is |
További vita tárgyát képezi, hogy az A319-esek ténylegesen katonai vagy inkább bújtatott kormánygép funkciót látnak-e majd el a jövőben. Véleményem szerint úgy a helyes, ha szükség esetén mindkettőt. Egyrészt erőforrás kihasználás optimalizációs szempontból, másrészt a pilóták minél jobb gyakorlatban tartása szempontjából. Üdvözölném azt a döntést, ha a majdani, kifejezetten kormánygépnek beszerzendő repülőeszköz is A319-es lenne. Üzemeltetés, alkatrészellátás, műszaki és hajózó állomány biztosítása, helyettesíthetőség szempontjából egyaránt. |
![]() |
A Teve század logója is felkerült már a két Airbusra. A tervek szerint pár hónapon belül megtörténik a MEDEVAC modul beszerzése és az aktív illetve passzív önvédelmi rendszerek telepítése is a gépekre, így azok alkalmassá válnak a műveleti területeken is feladatuk végrehajtására |
A honvédelmi miniszter kommunikációjában elhangzott, hogy a közeljövőben konkrét lépések történnek a közepes, katonai, "rámpás" gépek beszerzését illetően is. Típust egyelőre nem említett, sőt közölte, nem is érdekli, a lényeg a funkcionalitás. Mi azért kíváncsian várjuk a befutót, mely kapcsán személy szerint leginkább a C-27J Spartan-nak szurkolok :) Összefoglalva, politikai nézetektől függetlenül helyes szakmai döntésnek tartom a multifunkciós csapatszállító feladatkörű A319-esek beszerzését, feltéve, hogy mihamarabb tényleg megtörténik a kifejezetten katonai célokra tervezett és gyártott típus rendszerbe állítása is. |
Fotó és szöveg: Temesvári Péter |
Az Airbus beszerzés margójára - véleménycikk
2018.02.03. 14:29 :: Dynax 7
1 komment
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Flankerr 2018.02.03. 16:45:58
"A honvédelmi miniszter kommunikációjában elhangzott, hogy a közeljövőben konkrét lépések történnek a közepes, katonai, "rámpás" gépek beszerzését illetően is."
Ezt viszont, talán megérted, még mindig fenntartásokkal fogadom..