A különböző internetes fórumokat vagy szaklapokat olvasgatva egyre gyakrabban találkozhatnak az Olvasók a spotter és a spotterkedés kifejezésekkel. Az angol nyelvből származó spotter szó a különféle repülőeszközök megfigyelésével, fotózásával, ritkább esetben filmezésével foglalkozók gyűjtőfogalmává vált, a spotterkedés – mint tevékenység - pedig tulajdonképpen egy összetett szabadidős tevékenységgé fejlődött.

A repülőtereken a gépmozgások megfigyelése a hovatartozás, a típus és a repülőeszközökre felfestett azonosítók alapján történik, ezen adatok lejegyzetelése és szisztematikus gyűjtése a spotterkedés egyik viszonylag egyszerűbbnek tekinthető, különösebb technikai eszköztárat – egy jó távcsövet leszámítva - nem igénylő formája. A földön megszokott sebességekhez képest a gyorsan mozgó gépek megörökítése ugyanakkor már némileg bonyolultabb és költségesebb változata a spotterkedésnek. Nem véletlen, hogy régebben csak az igazán profi felszereléssel rendelkező fotósok tudtak értékelhető eredményeket elérni ezen a területen. Ugyanakkor a fotózás technikai fejlődése, a nagy gyújtótávolságú, jó minőségű de elérhető árú teleobjektívek megjelenése és különösen a digitális technika elterjedése egyre több érdeklődő számára tette lehetővé ennek az érdekes hobbinak az űzését.

Ugyanakkor komoly kihívást jelent, hogy – hacsak nincs a lakóhelyünk közvetlen közelében egy forgalmas repülőtér – eljussunk a megfelelő helyekre, ahol akár egy nap alatt is komoly kollekciót fotózhatunk össze.
A spotterkedésnek a választott téma szerint is számos válfaja létezik, vannak akik „csak” a típusokat vagy a légitársaságokat gyűjtik, esetleg csak és kizárólag polgári vagy éppen katonai gépekre „utaznak” és vannak a mindenevők, akiknek mindegy mi az, csak merev vagy forgó szárnya legyen, és a levegőbe emelkedjen. Jelen sorok szerzője ez utóbbi kategóriába tartozik, bár elsősorban a katonai repülés érdekel, de a polgári nagyvasakat sem vetem meg, sőt akár a kis sportgépekre és mezőgazdasági repülőeszközökre is „lövök” ha a látóterembe kerülnek.

Napjainkban már hazánkban is sokan hódolnak ennek a szenvedélynek, így egyre gyakrabban láthatóak a repülőterek kerítéseinél vagy a pálya végeinek környékén ácsorgó, távcsövekkel, teleobjektívekkel felszerelt „megszállottak”.
Nyugat-Európában, - főleg Hollandiában és Nagy-Britanniában - már évtizedek óta komoly kultúrája van a spotterkedésnek, és akár hivatalosan bejegyzett szervezetek, klubok, egyesületek keretei között művelhető ez a hobbi, ráadásul támogatják is a spottereket, nem ellenséget látnak bennük a hatóságok. Hollandiában és Belgiumban például rendszeresen spotter napokat szerveznek, ilyenkor ellenőrzött körülmények között a katonai repülőterek belső részeiről is fotózhatják testközelből a fel- és leszálló harci gépeket.

A repülőnapok alkalmával is odafigyelnek a megszállottakra, külön elzárt, a pályához közeli fotózási helyeket biztosítanak számukra. Számos országban ugyanis felismerték, hogy manapság a világhálón elérhető milliárdnyi fotó és videó, valamint a szabadon letölthető nagy felbontású légi- és űrfelvételek korában amúgy sincs sok értelme a beteges titkolózásnak, a spotterek és az egyéb civil érdeklődők számára is elérhetővé lehet és kell is tenni a honvédelemmel foglalkozók munkáját, eszközeit, természetesen a nemzetbiztonsági érdekek figyelembevételével. A legjobb példa erre a mentalitásra Svájc, ahol a katonai repülőterek is gyakorlatilag teljesen nyitottak, a szerző saját tapasztalata, hogy akár a létesítményt őrző katonák is előszeretettel megmutatják, hogy a pálya mellett állva honnan készíthetőek el a legjobb felvételek… Hazánkban már nem ennyire jó a helyzet, bár az utóbbi időben Ferihegy és Kecskemét környékén is viszonylag nyugodtan dolgozhatnak a spotterek, ugyanakkor a legalizációtól még igen messze vagyunk.