Mielőtt a címből kiindulva valaki azt hinné, hogy ezúttal valami kifakadás lesz, nagyon téved! Az ugyanis mindössze arra utal, hogy alig több mint egy héttel ezelőtt beléptem a „hétszázasok klubjába”, azaz boldog tulajdonosa lettem a Minolta/Sony rendszert használó azon fotósok táborának, aki rendelkezik A700-as digitális tükörreflexes (DSLR) fényképezőgéppel. Az immár harmadik éve használt A100-as DSLR után ez a beszerzés igen jelentős előrelépésnek számít egy magamfajta spotter életében, így gondoltam megér egy visszatekintő jellegű bejegyzést a dolog.

A tükörreflexes korszakom még a múlt század utolsó évtizedében kezdődött egy használt, Zenit TTL típusú filmes masinával, melyet Édesapám vásárolt egy kaposvári rendezvényen. Akkoriban már rendelkeztem egy kis Minolta boxgéppel, azonban a tükörreflexes szovjet „fotóaparát” egészen más kategóriát jelentett. A géphez kapott 50 mm-es Helios lencse persze teljesen alkalmatlan volt a repülőgépek levegőben történő megörökítésére, így először egy egyetemi évfolyamtársamtól kölcsönbe kapott telével, majd egy saját, NDK-s gyártmányú 300-as objektívvel fotózgattam. 2000 szeptemberében ezzel a szettel vonultam fel Rivolto-ban, a Frecce Tricolori fennállásának 40-ik évfordulóját ünneplő repülőnapon. Bár az elkészült képanyag kielégítette az akkori igényeimet, azt hamar beláttam, hogy az autófókuszos masinákkal kattintgató spotterek (nem mintha akkor ismertem volna ennek a kifejezésnek a lényegét) sokkal hatékonyabban „vadásszák le” a céltárgyakat. A különféle Canon és Nikon csodák sorozatlövéseit hallva igen ósdinak tűnt az én Zenitem ritka kattogása.

A Zenit TTL a 80-as években a szocialista országok egyik kultuszgépe volt

Nosza, irány a fotós bolt, aztán jött a pofára esés. Míg a Zenitem a 300-as telével együtt is megállt húszezerben, addig egy új, akkor (2001 táján) menőnek számító Canon EOS 300-as, illetve Nikon F60-as, a Minolta Dynax 505-össel együtt 100.000 Ft körül mozgott… Még szerencse, hogy ismertem Szegeden egy használt fotóscikkek árusításával foglalkozó üzletet, ahol ennek feléért is igen jó állapotú példányokhoz lehetett jutni. Választásom a Minolta akkor már kifutó, de az igényeimnek teljesen megfelelő modelljére, a Dynax 500SI típusra esett, mivel igen jó tapasztalataim voltak a már említett, ugyancsak a japán gyártó által fémjelzett kis boxgéppel. Autófókusz, motoros filmtovábbítás, záridő és blende előválasztás, japán minőség, több generációs ugrás az öreg Zenithez képest. Olyannyira szívemhez nőtt ez a gép, hogy soha nem került eladásra, jelenleg is a vitrinemben sorakozó kollekciót gazdagítja. Nagyon sokáig fotóztam vele, olyannyira megszerettem, hogy miután már az utódjául vásárolt Dynax 5-öst is eladtam, visszatértem hozzá. Nagyon jó gép volt a Dynax 5-ös is, azonban nem hozott annyival többet és újat, ami megfogott volna.

A Minolta a Dynax 7 és 9 sorozattal elérfte a filmes fényképezőgépek csúcsát

Az álmom ráadásul éveken át egy Dynax 7-es volt (nem véletlen az indexes nick name), mely a maga korában az elérhető csúcsot jelentette. Mikor megláttam a tesztjét az egyik szakújságban tudtam, hogy nekem erre a gépre van szükségem. Az ára azonban akkoriban elérhetetlenné tette számomra, egyszerűen esélytelen volt megvenni. 2005-ben aztán sikerült, ismét Édesapám segítségével, ekkor azonban már a végét járta az egész technológia… A digitális tükörreflexes gépek kezdték elérni azt a képminőséget és árszínvonalat, hogy a legfanatikusabb filmes fotósokat is elgondolkodtatták a váltáson. Az én, nagy nehezen megszerzett Dynax 7-esem is a táska mélyén kötött ki, amikor 2006-ban megvásároltam az első, akkor már KonicaMinolta Dynax 5D névre keresztelt digitális gépemet.

A Minolta ráadásul időközben eladta a fotós üzletágát, így egy pillanatra elbizonytalanodtam, az addigra már szépen kiépített rendszerem továbbfejlesztési lehetőségeit illetően. Szerencsére azonban a Sony jóvoltából a fejlesztések nemhogy leálltak, hanem újult erővel, sokkal hatékonyabb marketing háttérrel pörögtek fel. Az első fecske az általam is megvásárolt Alpha 100-as volt, majd sorban jöttek az újabbnál-újabb modellek, lefedve a teljes piacot a belépő szinttől a fullframes profi gépig. Ebből a választékból nekem az A700-as tűnt a leginkább elérhetőnek és kielégítőnek, a magnézium vázas, 12 MP-s szerkezet a maga 5 kép/sec-es sebességével és villámgyors autófókuszával bőven megfelelt az igényeimnek. Mivel tulajdonképpen ez is már egy kifutó típusnak számít, ezért viszonylag olcsón hozzá is jutottam újonnan, sőt három éves garanciát is kaptam hozzá, ami a mai világban nem egy elvetendő tényező.

Igazán robosztus, főleg a markolattal

Az eddigi tapasztalatok kiválóak, az ellőtt közel ezer expo alatt a gép megfelelően funkcionált, ergonómiája, sebessége és extra szolgáltatásai hatalmas előrelépést hoztak. Ha minden igaz hamarosan egy portrémarkolat is beszerzésre kerül hozzá, így a dupla akkumulátorokkal felszerelve már egy nagyon robosztus rendszer lesz a kezemben. A részben időjárásálló, rendkívül masszív váz elnyerte a tetszésemet, a régi, filmes Dynax 7-esemmel együtt, egy csapatot alkotva szolgál.